HELLINGER CSOPORT

Integrál szemléletű családállítás és születés

„Az élet ad lehetőségeket! Amit kezdesz velük, az dönti el, milyen emberré válsz.”

„Az élet értelme, maga az élet, semmi más. Az élet, amellyel megbirkóztunk, értelmes. Csak akkor tekinthetjük értelmetlennek az életet, ha nem nézünk vele szembe, és nem fogadjuk el olyannak, amilyen.
Az élet értelme ezért alapvetően attól függ, hogy mit kezd az egyén azzal, amit eléje tettek.”

A CSALÁD

 

A család egy energetikai rendszer, egy mező. Mint minden rendszernek, a családnak is vannak működési szabályai. Állandóságra törekszik. Teljességre van szüksége, így őrzi egyensúlyát. Mindenkinek, aki a családhoz tartozik, helye kell, hogy legyen. Ha valaki valamilyen okból kifolyólag kirekesztődik, a rendszer egyensúlya megbomlik. A legtöbb esetben ez vezet olyan megoldást kívánó feladatokra, mint a párkapcsolati problémák, munkahelyi nehézségek, egészségügyi gondok, egyéb megoldatlan konfliktusok.

„A megszokás akadályozza a rálátást az újra, de aki vállalja a kockázatot, azt az új látása kiszabadítja a múlt fogságából és mentesíti a múltba sodródás következményeitől.”

– Bert Hellinger

Családállítás
Szervezetállítás
Születés

Üzenet a szabadságról:

„Az igazi szabadság az elvárások kötelékéből való kilépés és a valóság meglátása.”

Oldómondat:

„Kérlek nézz rám szeretettel, ha én megtalálom azt, ami a valódi szabadságot jelenti számomra!
Szabad lehetsz te is és én is.”

HOGYAN TÖRTÉNIK A

CSALÁDFELÁLLÍTÁS

HOGYAN TÖRTÉNIK A

CSALÁDFELÁLLÍTÁS

HOGYAN TÖRTÉNIK A

CSALÁDFELÁLLÍTÁS

Testi és lelki problémáink kialakulását számos tényező befolyásolhatja, és ennek a megértése nem egyszerű feladat. Bert Hellinger német terapeuta felismerte, hogy sorsunk elválaszthatatlanul összefonódik családunk tagjainak sorsával. A családot közös lélek mozgatja, amely igen távoli családtagok sorsa közt is szoros kapcsolatot teremthet. A „Hellinger féle” családfelállítás során a csoport tagjai a térben megjelenítik, „felállítják” az adott család viszonyait.

​Mielőtt valaki családfelállítást kér, először a témáját, problémáját kell megfogalmaznia. Például: évek óta anyagi nehézségekkel küzd, gyógyíthatatlan betegséggel küzd, egész életében sikertelen volt emberi kapcsolatok terén. A családfelállítás úgy válik sikeressé, ha az állítást kérő személy kitűz maga elé konkrét célokat.

A családállítás kezdetekor a csoportvezető kérdezhet olyan fontos eseményekről, ami az állító családjában történt. Ezt követően az állítást kérő a csoportvezető javaslatára kiválasztja és elhelyezi a térben azokat a csoporttagokat, akik őt és családtagjait fogják képviselni.

​A családállítást kérő személy odamegy valakihez, akit megkér arra, hogy képviselje például az édesanyját. Amennyiben a csoporttag ezt elfogadja, akkor az állító hátulról a vállait megfogja és elhelyezi őt a térben érzései szerint. Ezt követően ellép tőle és, rátér a következő képviselő választására, elhelyezésére. Az így történő családfelállítás után a kliens visszaül a vezető mellé, és csak figyel.

​A képviselők bizonyos érzéseket, érzeteket élnek át a helyükön. Olykor csupán testbeszéd leolvasásával tájékozódik a csoportvezető arról, hogy milyen kapcsolatok, viselkedési módok, minták vagy kötődések vannak a családban. Oldó mondatok és mozdulatok segítségével, képviselők helyének megváltoztatásával, hiányzó személyek behozatalával dolgozik a csoportvezető.

​A családfelállítás végén az állító beállhat saját képviselője helyére, így belülről is átélheti a változások hatását. Tudatos szinten érzékelhet egy új rendet az életében.

FONTOS: A CSALÁDÁLLÍTÁS NEM HELYETTESÍTI A PSZICHOTERÁPIÁT ÉS A PSZICHIÁTRIAI KEZELÉST!

JELENTKEZZ KÉPZÉSEINKRE!

JELENTKEZZ KÉPZÉSEINKRE!

JELENTKEZZ KÉPZÉSEINKRE!

„A bölcsesség eleven folyam, nem lehet egyszer s mindenkorra rögzíteni, műtárgyként tárolni. Csak akkor folyhat tovább a jövő nemzedékek számára, ha a tanítvány felfedezi a bölcsesség forrását a saját életében.” – Tich Nhat Hanh